Róluk

Pályázati múltunk – tulajdonosi tapasztalattal – 2003-ra tekint vissza, amikor még PHARE programok
futottak, az első sikereink ebben a kategóriában születtek. Hazánk EU csatlakozása után pedig
elmélyültünk a nemzeti fejlesztési programokban, melyeket az EU tárfinanszírozással támogat és
támogatott: a Nemzeti Fejlesztési Terv, az Új Magyarország Fejlesztési Terv és Új Széchényi Terv
keretében számos projektet terveztünk és valósítottunk meg sikeresen. Az angol kormány
támogatásával részt vettünk a JICAP programban, mely betekintést nyújtott a nemzetközi üzleti
gondolkozásba is. Skóciában előkészítő látogatást tettünk az ottani Nemzeti Fejlesztési Terv (NDP)

keretében a helyi sajátosságok megismerésére. Nagy várakozással tekintünk a 2014-2020-as
időszakra és a formálódó fejlesztési Programokra.
Cégünk elkötelezett az értékközvetítés mellett, ami nem egyszerűen szolgáltatás, vagy tanácsadás,
hanem a partnereinkkel való olyan együttműködés és szoros kapcsolat kialakítása is egyben, amely
bizalomra épül.
Célunk közös: sikeresen előkészített és eredményesen megvalósított projektek. Ebben szeretnénk
partnerei és valódi iCON lenni!
 
Alapelvünk, hogy ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami
jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vesszük figyelembe.